Alapítványunk Május 07-én ismét megrendezte a hagyományos tavaszi kerékpártúrát, immár tizedik alkalommal. Az útvonal most Sarkadkeresztúr – Vésztő-Mág or volt, a 2 x 24-km leküzdésére reggel 9-kor 32 mindenre elszánt kerékpáros jelentkezett. A Szabad Generáció névhez méltóan a résztvevők életkora 7 és 78 év között volt. Bátran kijelenthetjük, hogy a mozgás öröme, a friss levegő, a jó társaság, minden korosztályt érdekelt .
Az indulást követően az első pihenőt a hosszúfoki csatornánál, Kisnyék határában tartottuk. Okányt elhagyva már a fele táv volt mögöttünk. Itt megtartottuk a cél előtti utolsó pihenőnket, mivel a fele út még előttünk volt. Útjavítás miatt kicsit döcögött a kerékpár, de lazán leküzdöttük az akadályt. Vésztőt elhagyva már csodálatos tájakon, erdők között, patak mentén kanyargott a kerékpárút egészen Vésztő-Mágorig. A remekül kialakított pihenőhelyen már az előkészítő csapat által készített bográcsos finom illata szállt. Rögtönöztünk egy kis egészségügyi állapotfelmérést, majd ezt követően vérnyomás, és testzsír tömegmérés következett.
Az ételt jó étvággyal fogyasztottuk el. Ebéd után a Csolt- Monostort és a múzeumokat látogattuk meg. Lassan elérkezett a visszaindulás ideje. A kellemes napsütéses délutánon, a hazafelé vezető úton is két pihenőt tartva érkeztünk meg a célba. A kerékpártúra minden részvevője nyert, egy kellemes szép napot. Ezen a napon minden részvevő sokat tett az egészségéért. Friss levegő, a mozgás, a jó társaság, egyenlő az egészséggel.
Legközelebb tekerj te is velünk az egészségedért!